2011. július 23., szombat

Zöld almás kék áfonya dzsem


Vigyázat! Gyerekes nosztalgiázás következik. Megfigyeltem, hogy van egy pont, amikor a hallgatóság visítva szeretne elrohanni az "amikor a gyerek kicsit volt" kezdetű sztorik elől :)
Naszóval, tehátakkor: Bobbi egy éves koráig szigorúan csak olyan enni - és innivalót kaphatott, amiről bizonyosan állíthattuk, nincs benne durva vegyszer, tartósító. A tejet, tejterméket is kerültük, az egy éves szülinapig csak és kizárólag tehéntej mentes, liszt nélküli ételeket evett, babateát és bébiknek szánt gyümölcslevet ivott. Enyhén szólva túllihegtem ezt a témát. Főleg az üveges bébiételek terén. Bobbi pedig pluszban szelektált. Csak és kizárólag a hipp konzerveket volt hajlandó elfogyasztani, a nemhipp egy falatka után a partedlin, etetőszéken landolt. Mint a "viszkászcicák". Bezzeg, ha a hippes áfonyás alma került a szeme elé. Na abból nem hagyott egy falatot sem, pedig mindig drukkoltam, hogy hagyjon az üveg alján anyunak is. 
A mai napig előfordul, hogy az az uzsonna, nem csak Bobbinak, nekem is. Munkahelyen voltak vicces pillanatok, amikor lazán elővettem a bébikaját, és elkezdtem falatozni. Volt egy-két felhúzott szemöldök, beszólogatás. Bobbi nem is hajlandó az iskolában elővenni, a gyerekek sokkal durvábban képesek kommentálni az ilyen eseményeket. Egyszer próbáld ki, milyen. Mármint enni. A munkahelyi próba csak bátorság kérdése....

Innen datálom, hogy Bobbi különösen kedveli az áfonyát. A kívánság áfonyás muffin készítésekor, gondoltam egy nagyot, hoztam plusz egy kilót a nem túl olcsó bogyókból, hátha sikerül kalácsra kenhető lekvárformát előállítani belőle, hippes mintára. Önmagában eltenni sem rossz, de úgy folyni fog, mint az ikeás svéd húsgolyóhoz adott szósz. Az alma a magas pektintartalmának köszönhetően az egyik legjobb természetes sűrítő. A zöld fajta pedig nem kásásodik, alig barnul, bírja a főzést is. Huginak köszönhetően volt egy bő kiló zöldalma a menzán, ami csak azért várta jobb sorát, mert az almaevő mester éppen táborozott. A zöld almák száma éppen megegyezik azzal, Hugi hány napot repült éppen, a maléves légi kísérők ellátásának része, amit Hugi mindig becsülettel hazahoz, Bobbi nagy örömére. Annyira megszoktuk, hogy a zöld a Bobbié, hogy senki más nem eszi meg, akárhány is legyen belőle.



Zöld almás áfonya dzsem, hozzávalók:
1 kg hámozott zöld alma, 1 kg kék áfonya, 1 nagyobb citrom leve, 1/2 kg cukor, 2 csomag 3in1 Dr Oetker jam fix

Ebből a mennyiségből kb. 6 üveg, 3,3 dl-es dzsem készül.






Befőzésről már írtam itt egy párszor. Újra javasolnám, hogy hosszan olvashatsz a cseresznye lekvárnál, tőmondatokban a meggyes bejegyzésénél. Itt és ott találod, miért kell a tisztaság, mivel sűrítek, tartósítok, mire jó a dunszt.

Elsősként összeszedem az üvegeket. Dzsemnek nem túl szerencsés a 3 decinél nagyobb űrtartalom, kivéve ha süteménybe, palacsintába szánt lekvárról van szó, mint példának okáért a sárgabarack. Kimosom, forró vízben kifőzöm az üvegeket, a kupakokkal együtt, majd szájukkal lefelé tálcára állítom az összeset.

A gyümölcsöt is előkészítem, az almát meghámozom, kiveszem a magházakat, feldarabolom, majd a főzőedénybe pakolom, átforgatom a rácsurgatott citromlében. A citrom leve segít a szín őrzésében, most például nem hagyja barnulni az almadarabokat. Az áfonyát is átnézem, lecsipkedem a pici szárakat, a sérült darabokat szomorúan kiszedegetem. 

Az almát lassan, fedő alatt elkezdem párolni, amikor már kevés levet engedtek, feljebb veszem a hőfokot. Alíg tíz perc múlva elég puha ahhoz, hogy a botmixerrel pürésítsek. Ki is lehet várni, hogy magától szétfőjön, ezzel csupán időt nyerek, és tényleg sima állagot. Hozzáteszem a cukrot, megvárom, amíg felolvad benne. Ettől kicsit folyós lesz az állaga. Hozzászórom az enyhén tartósító szeres, ötkeres port, addig forralom, amíg teljes fel nem oldódik benne.

Végül beleadagolom az áfonya szemeket, majd addig kavargatom, amíg újra fel nem forr a főzetem. 
Semmilyen lekvárt, dzsemet nem főzök órákig. Felesleges dolognak tartom. A sűrítésre ott van a pektin, amit most már a sarki kisboltban is tartanak. A szalicilt kerülöm, a szorbáttal kevert szerek segítenek a cukor mennyiségét csökkenteni, a csiramentesített, tiszta üvegek, a szárazgőz pedig csak fokozzák a romlás elleni küzdelmet.

Üvegekbe töltöm a dzsemet, színültig csorgatok, azonnal lezárom, néhány percre fejre állítom a dzsemet, majd a paplanok között, 2 napot hagyom.

Tény, hogy nem a legolcsóbb kalácsra való a zöld almás, áfonyás keverék. Nem is az volt a cél, bár még így is fele annyit költöttem, mintha készen vettem volna :) 

A lekvárt készíteni az én felfogásom szerint abból az alapanyagból kell, amit nyersen is ennél: hibátlan, friss, zamatos gyümölcsből. ha nincs saját kert, máshogyan kell a befőzést programozni. Mindig legyen elég üres üveged, hozzávalód. Aztán pont akkor, amikor a zöldségesnél, piacon találsz jó áron, jó minőségű gyümölcsöt, na akkor készítsd, akár több alkalommal. Ha nem főzöd órákig, nem akarsz egyszerre húsz kilóval birkózni, tényleg nem tart órákig a lekvározás. 
Azért kerül üvegekbe a gyümölcs, hogy télen, amikor, már a narancs-mandarin-banán háromszög kissé unalmas, kellene valami nyári íz, illat, felpattintsuk egy üveget, és nem azért, hogy a maradékot is felhasználjuk, valahogy. Natúr joghurthoz keverve, vagy édes tésztával, netán egy kettészelt friss kiflin mindennél jobb. Buktába töltve sem utolsó.


Minden egyes befőzésnél van egy tesztüveg. Arra szolgál, hogy a dunszt után, amikor már címke, díszítés kerül az üvegekre, felbontom. Kell a fotókhoz, ja és meg is kell kóstolni hamarjában. Hugi most a tesztalany. Ezúttal azt találta mondani, hogy ez pont olyan, mint a gyerekkori gyümölcsíz, és hogy ez buktába való. Érted? B u k t á b a. Nyáron kelt tésztás sütemény....Persze Bobbival jól összebeszéltek, hogy legyen bukta rendelés. Bobbi két nyaralás között néhány napot itthon volt, többek között azért, hogy legyen kézzel festett áfonya a befőtt tetején. Az üzlet, az üzlet: ha bukta lesz, lesz pingálás. Készült bukta, áfonyás töltelékkel is. Szerintem az lesz a következő bejegyzés. Nemsokára. Megígérem.

1 megjegyzés:

  1. Sürgősen elmentettem a receptet, mert azon kaptam magam, hogy én is azt lesem gondolatban, hogy marad-e nekem az üveg alján legalább megkóstolni :) Komolyra fordítva a szót, tervbe vettem a realizálható kóstolást, körülnézek a piacon, mennyiben fáj az áfonya?!

    VálaszTörlés