2013. december 8., vasárnap

Vörösboros borjúpörkölt

Öcsisógornak, szeretettel

  
Bármit főzök, sütök, azt vagy úgy készítem, hogy az az legyen, amit a neve sejtet, vagy nem készítem. Próbálkoztam persze én is a diétás pizza, lisztmentes palacsinta, és még pár képtelenség előállításával. Lesújtó végeredmények. Ha valakire gondolva főzök, ízlése szerint készítem.


Cukormentes habcsók: nincs.
A pörkölthöz zsír szükségeltetik.
 

Miklós nap volt a héten. Az előbb - utóbb hivatalosan sógoromat Miklósnak keresztelték. Ha már névnapjára ebédet ígértem, akkor olyat kellett kigondolni, amit szeret. Rendesen kosztoló férfi. Ehhez mérten illik elé tenni a köszöntőt. 

Borjűpörkölt, hozzávalók (6 - 8 fő részére):
2 kg borjúhús (nálam comb)
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál mustár, majdnem egy evőkanál darált paprikahús (opcionális)
2 dl száraz, testes, vörösbor
1 - 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika
1 bő evőkanál disznózsír és kb. 1 dl olaj, vagy 10 dkg zsír
fekete bors, babérlevél

tejföl csak az asztalnál


A hagymát apró kockára vágom. Felforrósítom az olajat, felolvasztom benne a zsírt. A zsír egy fél kilónyi kockázott bacon lesütéséből származik. A lényeg, hogy disznó zsírja legyen. Nem viszem túlzásba, nem kell úsznia a zsírban, de kell hozzá. Mondom, vagy így, vagy nem pörkölt a vége.
A hagymát fonnyasztani lassan kell, párolom szépen lassan, üvegesre.
Ha borjúpaprikást szeretnék, akkor most lehúznám a lángról az edényt, hozzáadnám a paprikát, alaposan elkeverném, majd vissza a lángra, bele a húst. Pörkölt a cél, így a hagymára rakom a kockára vágott, hártyától, inaktól megszabadított húst. Apukám biztos tenne mellé valami cupákosabb húst is. Ettől én most eltekintek.
Kavarás, fehéredés, sózás, rá a mustár, bors, teljes fehéredés. Rá a paprika, alapos elkeverés. Felöntöm a borral, beledobom a babérleveleket. Ezt sem viszem túlzásba. Négy levél, nem több. Átforralom a borral. Nem kell neves borászok többezres nedűje. A borjúnak megteszi a tisztességgel, szőlőből préselt, asztali bor. Annyi víz megy rá, ami éppen ellepi, kikandikál itt és ott a hús a folyadékból. Éppen felforralom, aztán takarék. Lassú főzés. A szaft alapja.
A fedőm gőzréses. Rárakom. Ha nem lenne az, hagynék helyet a párolgásnak, picit félretolnám a fedőt. Most két órányi rápillantás következik. Mindig csak annyi vízpótlás, hogy éppen ellepje. Nem gyors vacsora. Lassú, vasárnapi ebéd. Miki tiszteletére.
Akkor van készen, amikor puha a hús. Nem foszlik, simán puha.


Galuskát hozzá. Pálinkát előtte, sört közben, utána. Jó, vicceltem. Vagy nem?


Miki tegnap este megülte magát. Ferenceket, Miklósokat ünnepeltek a haverokkal. Másnap nem lehet müzlit enni, vagy párolt zöldséget. Illetve lehet, de itt most Mikiről van szó. Megettük az ebédet, majd az ünnepelt szépen elnyúlt a kanapén, kezébe kapta az emésztést segítő távírányítót. Szerintem felköszöntöttük. Tulajdonképpen a sógorom. Hugi társa. Lassan két éve már, hogy az éjszaka közepén, egy másik ünneplés enyhén illuminált végeztével összeadtam őket. A család része, tud minden örömömről, bajomról. Tudok minden öröméről, bajáról, és Szuzznak szólít. Öcsisógor.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése