Egy tipikus menzás párbeszéd, Bobbi szülei között:
Anyu: - Igazán mondhatnád, hogy mit főzzek, mit ennél szívesen?
Apu: - Nemtom. Amihez kedved van.
Anyu: - Akkor semmisenemlesz, mert nincs ötletem, oszt' kedvem se. Bobbi ezt nyilván díjazná. Hazaér, benéz a hűtőbe, és koppan.
Apu: - Akkor csinálj valamilyen főzeléket. Borsó?
Anyu: - Krumpli van egy mázsa, lassan oda fog rohadni a pinyóba, vagy akkora csírái lesznek, hogy az már krumplifa. Akkor az lesz. Feltét?
Apu: - Milyen mázsa? Milyen fa? Hol? Nemtom, amihez kedved van.
Oh, yeah. Mondanám, ha művelt amerikai lennék. Minden héten egyszer van a menzán főzelék. Nagyjából ennyiszer teszem fel a nagy kérdést a Nagymenzásnak. A Kismenzástól ezt nem szoktam megkérdezni. Van az a mondás, hogy aki kérdez, annak válaszolnak. Bobbi javarészt pizzát enne, vagy rizses húst. Vagy vállvonogatást. Az a kedvence. Hugi meg...pfff. "Csinálsz csokis kukit?" Ez a válasza.
A feltét pedig az, amihez találok a mélyhűtőben hozzávalót :)
Hozzávalók, egy kisebb hadsereg ellátáshoz:
Pulykafasírt: 50-70 dkg darált pulyka combhús, 1 tojás, 1 szikkadt zsemle, 5-8 dkg kétszersült, 2 dl tej, fél fej vöröshagyma, 3-5 gerezd foghagyma, őrölt fekete bors, őrölt szerecsendió, teáskanálnyi só, zsemlemorzsa, étolaj a sütéshez
Sajtos korong: 3-4 evőkanál cottage cheese, vagy natúr sajtkrém, 2 tojás, 2-3 evőkanál kukorica liszt, vagy sima búzaliszt, chili por, só
A főzelékhez a krumplit meghámozom, kerek szeletekre aprítom. A szeletek nagyjából ujjnyi vastagságúak. Kell nekik a tartás, különben a habarás végére pürét látsz az edényedben.
Annyi vízzel öntöm fel, hogy éppen ellepje, plusz egy centi legyen rajta. Egy evőkanál sót kap, majd forrás után beledobok 4-5 babérlevelet, egy evőkanálnyi majoránnát, fele annyi tárkonyt, és bazsalikomot. Lentebb veszem a hőfokot, fedőt teszek, hogy lassan puhuljon. Amikor még kemény a közepe a szeleteknek, elkészítem a habarást.
Egy kisdoboz tejfölt elkeverek annyi liszttel, hogy sűrű, majdnem gyúrható masszát kapjak. A főzelék levéből, merőkanalanként adagolom hozzá a levet, és közben a kicsi habverőmmel kavarom, nehogy csomósodjon. Két kanálnyi levet teszek, majd a sűrítő anyagot a már majdnem kész krumplihoz öntöm. Óvatosan kavargatom, felveszem a hőfokot, és addig rotyogtatom, kavargatom, amíg főzelék nem lesz belőle. Magyarán besűrítem. Kóstolom, ha kér még, kap még egy kevés sót. Félrehúzom, lefedem, és pihenni hagyom. Szedés után teszünk rá Pistát, vagy Annát. Vagy még tejfölt. Bobbi az utóbbit szokta, amíg rá nem szólok, hogy elég legyen a jóból.
Ha túl híg lenne, egy kisebb tálkába tegyél egy-két evőkanál lisztet, szedj rá a léből, kavard csomómentesre, és öntsd az edénybe, forrald rövid ideig. Ha túl sűrű, akkor egyszerűen vízzel hígíthatod. Semmi esetre ne szórj bele csak úgy ukkmukkfukk lisztet, ne öntsd bele a hűtő-hideg tejfőlt, mert szép kis galuskák lesznek a tetején, amivel az ég adta világon semmit nem tudsz kezdeni.
A készen kapható sűrítőtől, ha lehet kíméld meg a családodat. Bevallom, én is tartok itthon, végszükség esetére, de csak akkor és csak akkor használom, ha mártást, vagy szószt készítek, és sanszos, hogy a liszttől csomós lesz a végeredmény. Egy kanálnál nagyobb mennyiségben viszont soha.
A fasírtgolyó nálunk a klasszikus, nagymamák, anyukák, simán főzni tanító szakácskönyvek receptje szerint készül. Semmi flanc, soha nem hallott fűszer, zsonglőrködés. Egy kivétel: paprikaőrleménynek ebben a témában, nálam helye nincs.
Egy edénykében apróra török úgy 3 szeletke kétszersültet. Annyi tejet adok hozzá, amennyit felszív, majd rámorzsolok egy szikkadt zsemlét, újra tejet adok hozzá. Annyit, hogy pépes legyen, de ne csorogjon. Ez a mennyiség kell egy bő fél kiló húshoz. A hagymát nagyon apróra vágom, a foghagyma gerezdeket összenyomom. Egy jókora kés lapjával csinálom. A darált húshoz teszem a zsemlemasszát, a hagymákat, egy tojást, a fűszereket, majd a sót. Ehhez a mennyiséghez két teáskanál megy. Inkább legyen sótlan, forrón le lehet sózni kívülről is, azt még szépen beszívja.
Vékony gumikesztyűt húzok a jobb kezemre. Nem, nem vagyok az utálkozós vega, egyszerűen nem kedvelem, ha a körmöm alatt köt ki a darálék, ez ellen így védekezem. Ha nincs kesztyű, akkor maszatolás után jön a körömkefe :)
Összegyúrom a húst a kísérettel, ha túl lágy lenne, formázás előtt adok hozzá még egy kevés morzsát. Ilyenkor mindig csörög a telefonom, vagy csenget a postás. Ha nyakig vagyok valamiben, ami ragad, akkor ez százból száz esetben így van. Labdacsokat formázok, azokat egyenként zsemlemorzsában hempergetem.
Bő olajban kisütöm a fasírtokat. Az olaj hőfokát állítgatom, az elején és a sütés végén mindig jó forró, középidőben visszaveszem. Ezt azért csinálom, hogy az elején a fasírtokon egy kis kéreg alakuljon, így nem szívják annyira az olajat. A középidőben a belsejére is gondolok, a végén pedig pirítok.
Papírszalvétán hagyom csöpögni a kész golyókat, majd átszedem egy tálaló edénybe a feltéteket. Majdnem készen vagyok. Most gondolok magamra.
Alapvetően vega vagyok, húsevő koromból megmaradt a szokás, ami szerint valami feltét, feltétlenül kell a főzelékre. A szójafasírt sem rossz, de egy tál húsgolyó formázása után nem szoktam nagy kedvet érezni ahhoz, hogy ugyan ezt szójával is előadjam. Ilyenkor jönnek a valamik. Az ötletet az adta, hogy nálunk otthon, a rántott hús panírozása után maradt tojás-liszt-morzsa hármast összeöntöttük, és kisütöttük. Jobban szerettem, mint a lapos húst. (értsd: rántott szelet). Aztán lett belőle a százféle verziós vegafeltét. Hol sajt, hol túró, hol zöldségdarabok kíséretében keverem a tojást, lisztet, mikor mit. A sajtkorongnak ez a története.
Egy tálkában felverek két tojást, beleteszek két kanál cottage cheese-t, aminek a magyar elnevezését nem tudom. Tanyasi sajt? De nem az. Akkor vidéki túrókrém. Angol eredetű, nagyjából úgy is készül, mint a mi túrónk, csak krémesebb.Majdnem, mint az olasz ricotta. Nem ritkaság, árulják már szinte minden közértben, hiperben, szuperben, boltban.
Rákanalazom a kukoricalisztet, kap egy kevés chili port, sót. Összekeverem, és adok még hozzá egy kanálka túrókrémet. Nem kell gyurmázható állag, csak ne legyen túl folyós.
Forró olajban kisütöm. Annyi olajban, amiben éppen csak lebegni tud. Belekanalazom az olajba, majd néhány másodperc múlva, egy lapos falapáttal megbököm, hogy ne tapadjon az edény aljára. Átforgatom, pirítom. Papírra szedem. Kész vagyok.
Ha már Férj szerepel: nekem olyan van, aki szeret főzni. Ha ráér. Komótosan, lassan, borozgatva, beszélgetve. Ebből következően: ritkán. De akkor nagyon. Vannak ételek, amiket csak Ő. Ilyen a lasagne, a halászlé, a tengeri herkentyű, és a fél disznó. Segíteni is szokott. Zöldséget aprítani, például nagyon tud. Egyenletes kockákra, karikákra. Nálam ezerszer ügyesebben. Ezt úgy kezdi, hogy kiveszi a fiókból a késélezőt. Én pedig tudom, hogy 24 órán belül el fogom vágni az ujjam. Egy zöldség van, amit nem hámoz, nem aprít: a krumpli. Azt egyszerűen megtagadja.
Tilos, papírja van róla. Nagyjából egy évtizede gyártott magának erről igazolást, amit Bobbi, a kis nyomdász le is pecsételt neki. A dátum nem pontos, Bobbi akkoriban még nem ismerte pontosan az idő fogalmát. Ott tartott, hogy hányat kell aludni, amíg az nem lesz, amit éppen nagyon vár. De a pecsét magáért beszélően hivatalos okmánnyá tette, örökre és visszavonhatatlanul. A fontos iratok dobozában tartom, az anyakönyvi kivonatokkal egyetemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése