A favorit.
Nálunk a tejszínes pulyka.
Bobbi szereti, a Húgomnak a kedvence, általában a betévedők, véletlenül erre járók sem utasítják vissza.
Szentül hittem, hogy a receptet már régen megírtam. Pedig nem. Valószínűleg azt gondoltam, hogy ez már annyira egyszerű, hogy ciki lenne.
A főtt tojásnál bonyolultabb....
Hozzávalók:
kb. 70 dkg pulykamell
1,5 dl tejszín
1 evőkanál mustár
10-12 db kisebb ecetes uborka
1 nagyobb fej hagyma
kevés olíva olaj
fekete bors, fehér bors, szerecsendió őrlemény
só
A húst megmosom, kockákra vagdalom. A hagymát jó apróra, az uborkát kis karikákra vágom.
A hagymát lassan, meleg olajon átpárolom. Rádobom az uborka karikákat, átforgatom. Ráteszem a húst, fehéredésig forgatom. Só, borsok, mustár, alapos átforgatás. A sóval óvatosan, a mustár miatt kevesebb is elég. A szerecsendiót egyben tartom, ilyenkor egy kicsi reszelőn reszelek belőle, közvetlenül a fazékba. Elég intenzív az íze, ezzel is óvatosan, szinte csak meg kell hinteni vele. Felöntöm vízzel. Annyival, hogy ellepje. Felforralom, leveszem takarékra, lefedem, főzöm egy fél órát, végül fedő nélkül, hogy a lé fogyjon. Végül felöntöm tejszínnel, azzal is megforralom.
Ennyi.
Tészta megy mellé. Amilyen éppen van.
Nem lehet ezt sem fél óra alatt készen tudni, de a tíz perces előkészítés után intézi magát. Ezért én is szeretem, nálam is favorit.
Sokan kérdezik, miért nincs kép Bobbiról. Amúgy van. Úgy gondolkodtam erről, hogy ez az anyja csinálmánya, nem biztos, hogy rajongná, ha telepakolgatnám a képeivel.
Most kértem és kaptam engedélyt.
Vácrátót. Botanikus kert. Egyszer látni kell. Vagy többször. Semmi rendkívülire nem kell számítani. Pont ez a jó benne. Ha ott vagy, majd megérted. Kimentünk, hogy levegőzzünk. Nem mondanám, hogy itt van a szomszédunkban, át kell hozzá vergődni a városon, pesti oldal, és még valamennyi. Azt hiszem, az nem nyomós érv kamaszkorban, hogy kell egy kis levegő, és tulipánok. A váci csokizó közelsége már inkább érv. Ahol végül nem is voltunk. Ellenben az érdi Patakiban igen. Ez van. Igen, az a világ másik fele onnan nézve. Így jött ki. Kellenek az ilyen napok, és az ilyen hétvégék. Pont 48 órája vagyunk éppen összenőve. Igazi gyerekes hétvége lett belőle. Nincs munka, nincsenek gondok, nincs más és különmenés. Együtt vagyunk. Némi idő gyereknyúzás és anyanyúzás nélkül. Ritka kincs, egyre ritkábban adatik meg. Különben is, ahogy rohan az idő, ki tudja meddig akar Bobbi velem lenni így. Amikor "így" vagyunk, valójában semmit nem csinálunk. Üvöltve éneklünk ősrégi számokat az autóban a cd-vel, nézelődünk, beszélgetünk, minimum egyszer vinnyogó röhögőgörcsöt kapunk a nap folyamán. De ez kell. Minden életkorban, minden gyereknek jár. Hogy ismerjen. Hogy ismerjem. Ne csak felneveljem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése