Vörösboros borjúpörkölt

Öcsisógornak, szeretettel

  
Bármit főzök, sütök, azt vagy úgy készítem, hogy az az legyen, amit a neve sejtet, vagy nem készítem. Próbálkoztam persze én is a diétás pizza, lisztmentes palacsinta, és még pár képtelenség előállításával. Lesújtó végeredmények. Ha valakire gondolva főzök, ízlése szerint készítem.


Cukormentes habcsók: nincs.
A pörkölthöz zsír szükségeltetik.
 
Miklós nap volt a héten. Az előbb - utóbb hivatalosan sógoromat Miklósnak keresztelték. Ha már névnapjára ebédet ígértem, akkor olyat kellett kigondolni, amit szeret. Rendesen kosztoló férfi. Ehhez mérten illik elé tenni a köszöntőt. 

Borjűpörkölt, hozzávalók (6 - 8 fő részére):
2 kg borjúhús (nálam comb)
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál mustár, majdnem egy evőkanál darált paprikahús (opcionális)
2 dl száraz, testes, vörösbor
1 - 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika
1 bő evőkanál disznózsír és kb. 1 dl olaj, vagy 10 dkg zsír
fekete bors, babérlevél
só
tejföl csak az asztalnál

A hagymát apró kockára vágom. Felforrósítom az olajat, felolvasztom benne a zsírt. A zsír egy fél kilónyi kockázott bacon lesütéséből származik. A lényeg, hogy disznó zsírja legyen. Nem viszem túlzásba, nem kell úsznia a zsírban, de kell hozzá. Mondom, vagy így, vagy nem pörkölt a vége.
A hagymát fonnyasztani lassan kell, párolom szépen lassan, üvegesre.
Ha borjúpaprikást szeretnék, akkor most lehúznám a lángról az edényt, hozzáadnám a paprikát, alaposan elkeverném, majd vissza a lángra, bele a húst. Pörkölt a cél, így a hagymára rakom a kockára vágott, hártyától, inaktól megszabadított húst. Apukám biztos tenne mellé valami cupákosabb húst is. Ettől én most eltekintek.
Kavarás, fehéredés, sózás, rá a mustár, bors, teljes fehéredés. Rá a paprika, alapos elkeverés. Felöntöm a borral, beledobom a babérleveleket. Ezt sem viszem túlzásba. Négy levél, nem több. Átforralom a borral. Nem kell neves borászok többezres nedűje. A borjúnak megteszi a tisztességgel, szőlőből préselt, asztali bor. Annyi víz megy rá, ami éppen ellepi, kikandikál itt és ott a hús a folyadékból. Éppen felforralom, aztán takarék. Lassú főzés. A szaft alapja.
A fedőm gőzréses. Rárakom. Ha nem lenne az, hagynék helyet a párolgásnak, picit félretolnám a fedőt. Most két órányi rápillantás következik. Mindig csak annyi vízpótlás, hogy éppen ellepje. Nem gyors vacsora. Lassú, vasárnapi ebéd. Miki tiszteletére.
Akkor van készen, amikor puha a hús. Nem foszlik, simán puha.

Galuskát hozzá. Pálinkát előtte, sört közben, utána. Jó, vicceltem. Vagy nem?

Miki tegnap este megülte magát. Ferenceket, Miklósokat ünnepeltek a haverokkal. Másnap nem lehet müzlit enni, vagy párolt zöldséget. Illetve lehet, de itt most Mikiről van szó. Megettük az ebédet, majd az ünnepelt szépen elnyúlt a kanapén, kezébe kapta az emésztést segítő távírányítót. Szerintem felköszöntöttük. Tulajdonképpen a sógorom. Hugi társa. Lassan két éve már, hogy az éjszaka közepén, egy másik ünneplés enyhén illuminált végeztével összeadtam őket. A család része, tud minden örömömről, bajomról. Tudok minden öröméről, bajáról, és Szuzznak szólít. Öcsisógor.

A mi bejglink: dióval, mákkal, gesztenyésen, szilvásan.

Nem mondom, hogy a miénk a tökéletes bejgli, gyorsnak, egyszerűnek se mondanám.  Azt mondom, hogy kipróbált recept. Sütöttük már párszor, javítgattuk az eredeti receptjét ahhoz eleget, hogy ezen mondat miatt nem lesz nyugtalan az éjszakám. Úgy harminc, negyven rudat szoktunk az ünnepekre, persze többszöri nekifutásra kisütni. Na ja. Vannak családtagok, barátok,  akinek mi vagyunk a cukrászdája karácsony idején. 

Nem családi örökség a receptünk. Anno a Nagyi látta el az összes gyerekét bejglivel. Tíz gyereke lévén, abból hét sétányi távolságban, napokig sütötte. Mi unokák ott lábatlankodtunk, ettük a tölteléket, a mazsolát, a kalács végeket. Mindenhol várták a sütőbe jutást az adagok, komoly bejgligyárrá alakult át a konyha. A hokedlin, a díványon, az asztalokon sorakoztak a tekercsek. Egyszer az ünnepek örömére, a már advent első napjától szorgalmasan poharazgató nagybácsim dőlöngélt be a Nagyi konyhájába, majd csendesen lehuppant az egyik hokedlire. Simán beleült 4 rúdnyi előkészületbe. Máig röhögök, felejthetetlen jelenet volt. Nagyi üvöltött, hogy minek ennyit inni, meg vén marha, és elveri, mint kiskorában. Sanyi bátyánk szegény,  akinek a tepsi tartalma nyers tésztástól, töltelékestől ott fityegett a nadrágján, próbált egyenesen állni, és közben jóvannaanyukázott.
Annyira természetes volt, hogy bejglit Nagyi csinál úgy is, hogy receptet se kértünk. Mire kértük volna, Nagyi már nem élt.  Csak az íze maradt meg, és ahogyan készítette, a mozdulatok, a sanyibácsis történettel. A Nagyi kalácsot sütött, megtöltve. A miénk az évek alatt kissé átalakult, ma már jóval könnyebb a tészta, kisebb a tekercs.
Bobbi nélkül nem lehet bejglit sütni. Már ovis korában is tekerte, simogatta, figyelte ahogy készül. Akkoriban lett hagyomány nálunk a hó elején az első adag sütése. Vittük az ovis partiba, aztán a suliba, aztán már rutinból lesütjük, csak hogy élesben tökéletes legyen. Egyszer sütöttem egyedül, ahogy az idő kiadta. Botrány volt, kikérte magának.
Bobbi kislányként nagyon szerette a karácsonyt, az adventet. A 24 napos bontogatást, a Mikulást, a fát, ajándékot  hozó angyalokat, a karácsonyi ruhát. Az ünnepet. Nagylány már.  Most mindezt újra lehet írni, jelen időben. Fát most már veszünk. Utolsó darabot, picikét, kajlát. A többi ugyan az. Bárhol legyünk, bárki legyen velünk. Az élet változik. A bejglisütés, a készülődés, az együttlét öröme, a hagyományos rendünk megmaradt.

A mi bejglink tésztája, 4 nagyobb, vagy 6 kisebb rúdhoz:
40 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
8-10 dkg porcukor
25 dkg vaj (nem margarin)
2,5 dkg élesztő
kb. 1 dl tej
2 tojás sárgája
csipet só

Az élesztőt egy kanál cukorral langyosított tejben elkeverem. Éppen csak felfuttatom. A vajat hagyom felpuhulni. Az összes hozzávalót egynemű tésztává gyúrom, annyi langyos tejjel lazítom, hogy kemény, de gyúrható tésztám legyen. Négy, vagy hat gombócot formálok. A négy nagyobb, a hat kezelhetőbb tekercset ad. Berakom a hűtőbe. Nem szabad kelnie, amíg a tölteléket elkészítem.

A mi bejglink töltelékei, rudanként:
a diósé:
12 dkg darált dió
1 kisebb, savanykás alma reszelve
2-3 evőkanál barna cukor
1 kisebb citrom reszelt héja
kb. 2-3 dl forralt tej
kevés őrölt szegfűszeg
a mákosé:
12 dkg darált mák
1 kisebb, savanykás alma reszelve
2-3 evőkanál cukor, vagy méz
1 kisebb citrom reszelt héja
kb. 2-3 dl forralt tej
kevés vanília, vagy vaníliás cukor
a gesztenyésé:
1 cs. gesztenyemassza
1 kisebb narancs reszelt héja
1 dl. forralt tej
őrölt szegfűszeg, fahéj
a szilvásé
10 dkg apróra vagdalt aszalt szilva
1-1,5 dl szilvalekvár
fahéj, őrölt szegfűszeg
1 dl forral tej

A diós és a mákos tölteléket hasonlóan készítem. Összekeverem a száraz hozzávalókat, a reszelt almát, héjat, majd leforrázom a felforralt tejből éppen annyival, hogy kenhető, de nem folyós masszát kapjak.
A gesztenyés masszához lereszelem a tömböt, hozzáadom a fűszert, tejjel annyira lazítom, hogy kenhető massza legyen.
A szilváshoz nyáron befőzöm a lekvárt. Vagy beszerzek jó minőségűt. Az aszalt szilvából olyat hozok, ami puha. Felvagdalom, leforrázom a tejjel. Aztán a lekvárt, az aszalt gyümölcsöt, a fűszereket összekeverem, annyi tejet adok hozzá, hogy kenhető massza legyen.
Most veszem ki a hűtőből a gombócokat.
Egyesével kinyújtom, megkenem, feltekerem, ahogy a kakaós csigánál már láthattad.

A tepsim, mint a Nagyié volt. Nem teflon, nem vastag. Zománcozott, vékony. Hurkasütőnek hívják, amúgy. Ebben úgy sül, ahogy kell. Nem reped, nem dagad formátlanul. Beterítem papírral. A tekercseket úgy rakom, hogy alulra essen a "hasuk", így nem hajlanak fel. Elsőként átemelem őket egy sütőpapír darabkára, ami majd elválasztja a rudakat sütés közben, így nem ölelkeznek össze. Az sem nagy baj, csak akkor késsel kell őket elválasztani. 

Végül lekenem a feltekert, tepsibe pakolt rudakat sárgával. Most viszonylag hűvös helyen száradnak úgy tíz percet. Megy rájuk egy vékony réteg fehérje. Ettől lesznek mintásak. Nem szabad csurgósra kenni. Megég a teteje, a belseje meg nyers marad. Addig maradnak így, a levegőn száradni, amíg a sütő bemelegszik 190 fokra. Akkor megszurkálom a tésztát. több helyen, hogy a gőz ki tudjon puffogni, ne repedéseken keressen magának utat.
Nagyjából negyven-ötven perc alatt sülnek szép barnára.

Kivétel után azonnal langyos tejjel, alaposan átkenem a rudakat. Hagyom kihűlni. Langyosan a csücskét leesszük, a többivel várunk amíg kihűl.
Most tíz rudat sütöttem. Hat kicsit és négy nagyobbat. 



Advent első vasárnapja van. Kezdődik a móka. Leginkább az év végi hajtás, a dugóban ülés, az őrült vásárlásból való mosolygós kimaradás. Terv szerint készülődünk. Nem vagyok az a mindent agyontervezős fajta, de bizony előre számolok, az idővel is. Mikor mit szerzek be, mikor megyek késő este a nem romlandót beszerezni, kerülve a tömeget, mikor sütünk aprókat, ami eláll, mikor mit takarítunk, mikor állunk le. Napján már csak halért, fáért megyünk, kora reggel. Nem vagyok hajlandó máshogy. Mi pár éve kiszálltunk az ajándék vásárlós, rokonlátogatós őrületből. Csak Bobbi kap ajándékot, minden más az együtt töltött idő ajándéka, apróságok, egymásnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A boltjárós, mindegymárcsakvegyünknekivalamit helyett, többet találkozom a barátokkal, testvérekkel,  egy-két koncertet, adventi programot is kinéztem. Pszt...ez még titok. Nem hiányzik a többi velejáró.

A bejgli maradt. A tűzdelt pulyka és a fóliában sütött pisztráng is. A hagyományos Love actually újbóli, közös megnézése, a közös karácsonyi mozilátogatás, egy-egy nap a két ünnep között a nagyikkal, (pálinkázás Szomolyán, pulykázás Nemesbikken), és persze az éves karácsonyi zeneválasztás. Az idei befutó: Annie Lennox. Szeretjük. Minden mást egyszerűen töröltünk.

Adventi koszorú és papírdíszítés: Bobbi

Szolidáris ebéd

Mint írtam, Bobbi diétázik, én pedig szolidaritást vállalok, amit nálam fehérje diétának nevezünk hivatalosan. A mai ebéd: sárgarépa és tojás. A holnapi ennél jóval összetettebb: sárgarépa, tojás és sajt.

A vacsora gépsonka lesz, minden kíséret nélkül. Holnap cifrázzuk. Gépsonka és paradicsom.

Tojást úgy főzünk, hogy felforralunk annyi vizet, ami szemre ellepi a tojásokat. A forrásban lévő víz alatt takarékra vesszük a lángot, majd egy kanál segítségével, óvatosan belecsúsztatjuk a tojásokat. Takarékon, gyöngyöző vízben, tíz percig főzzük.

A sárgarépát Bobbi nyersen eszi. Akkurátusan lerágcsálja a külső részt, majd a puhább belső szakaszt fogyasztja. Nálam a párolt, főtt inkább kedvelt. 

Felkarikázom, annyi vízben, ami ellepi, félkeményre főzőm, kevés sóval, és a gasztro-sznobok szerint üldözendő vegetával ízesítem.

Fogadalmamhoz hűen otthonról hoztam ebédet a munkahelyemre. Igen, "munkaidőben" privát blogolok. Hűűűű. Az asztalomnál falatozom a műanyag dobozból, műanyag villával. Két falat között pedig pont ezt írom. Van, hogy fordítva csinálom. Munkaidő után, az otthoni asztalon dolgozom. Hűűűű.

Diétázni egyébként úgy lehet jól, hogy nem tulajdonítasz jelentőséget az egész hercehurcának. Jó, tulajdonítasz. Rákészülsz. Üres hűtő, fémdobozokba zárt, elpakolt kekszek, csokik. Redukálod keményen a látványt, a nulla irányába. Aztán csinálod. Ezért jó a menüsor. Azt eszed, ami le van írva, nincs <belefér, nem fér bele, csak egy harapás, csak egy nyelet> játék. Bobbival elvicceljük. A humor sokkal több mindent tesz könnyebbé, mint amit nem.

Még egy hét, pontosabban már csak 6 nap. Szurkolok Bobbinak, hogy bírja, csinálja végig.

Együtt könnyebb, persze. 

Együtt mindent könnyebb. Akkor van cinkos összemosolygás. Az mindig segít.

Simán sült csirke

Most úgy teszek, mintha tegnap írtam volna utoljára. Miért, nem? :-)

Bobbi diétázik. Betársultam, úgy könnyebb. Neki egyszerűen fogynia kell, nekem némi fehérjét pótolni. Van egy kéthetes "kottánk", Bobbi csak fapados diétának hívja. Javarészt fehérje, minimális szénhidrát. Mindenféle mutánsa kering a neten, nem állítom, hogy nálunk van az eredeti sor, de azt igen, hogy betartva az előírásait, működik.
A vasárnapi "fapados" ebéd: grillcsirke. Köret nélkül. Grillezve sütni - eszköz hiányában - ugyan nem tudok szabványosan, de ropogós csirkét készíteni lehet. A lényeg most, a minél kevesebb zsír, a simán sült csirke így pont megteszi. 

Hozzávalók:
1 - 2 kg csirke, egyben, só, fűszerkeverék kedvedre, olívaolaj, méz
(kell még egy vékony falu tepsi, ráccsal, alufólia és legalább 2 órányi türelem)

Alaposan, bőséggel folyó, meleg vízzel megmosom a csirkét. Kívül és belül is. Leszedegetem a bőréről a tolldarabkákat. 
Papírszalvétával szárazra törlöm a csirkét, majd nagyon alaposan és bőségesen, kívül és belül is, besózom.

Nem a kedvenc elfoglaltságom a csirke előkészítése, az tény. Mindig eszembe jut egy millió évvel ezelőtt olvasott írás, miszerint a legyilkolt állatok utolsó perces rettegésének rezgésit átvesszük evés közben. Mondjuk nem ezért nem ettem állati eredetűt tízen évig. Ez olyan jesszonpepi, atyaég, mekkora baromság. Mennyi hasonló zagyvaságot lehet összeolvasni, és mennyi rémséget összeenni, másképpen. 

Bobbit teletömtem vitaminnal, mielőtt diétázni kezdett. Két hét bogyózás. Ajánlom, hogy ezt a fázist ne hagyd ki,mielőtt súlyt veszteni kezdenél. Főként kalciumot, magnéziumot, B és E vitaminokat tartalmazó készítményt jó választani. Most magamra is gondoltam, bár nekem nem kifejezetten fogynom kell, hanem pótolni. Pótolni magnéziumot, vasat, szelént és fehérjét. Pusztán ennivalóval sajna ezeket ma már szinte lehetetlen kellő mennyiségben begyűjteni. A magnézium hiány például elviselhetetlenné teszi az amúgy pusztán kalandnak, játéknak felfogandó, mindent egybevetve jól alakuló életedet. Izomgörcsök, folytonos fáradtság, végül az idegeid kontroll nélkül maradnak, szürkeség és pánik, rombolás-tombolás. Nem vagyok az a nagy vitaminfaló, de tényleg nem árt figyelni. Főleg ha éveken át hajlamos vagy túlzásba esni sportolás, nem rendesen evés terén, és hozzáadódik még egy-két idegedző élethelyzet, netán még beteg is leszel. Ennyi elég is lehet. A magnézium pár egyéb fontos összetevővel együtt eltűnik belőled. Aztán bánhatod a következményeket. Most nem győzök hálálkodni annak a dokinak, aki talán a huszonnegyedik órában erre szépen rádöbbentett. De te majd okosabb leszel.

Egy tálkában egy deci olívaolajat összekutyulok fűszerekkel. Kevés fekete bors, sok-sok szárított, őrölt zöldségekből álló őrleménnyel. Ezzel jó alaposan bekenem a csirkét, majd a rácsos tepsibe rakom. A rács alá megy egy kevés víz, az egészet betakarom alufóliával. A rács fontos. Aláfolyik, csurog, ömlik a felesleges víz, zsiradék. Ha nincs rács, párolt, tocsogós végeredmény lesz, hacsak nem öntözgeted tízpercenként a sütnivalódat. Beteszem a sütőbe, 200 fok, középmagasság, és most hagyom egy szűk órát bent.

Leveszem a fóliát, újabb fél órányit sütöm. Végül kiveszem a sütőből, leöntöm alóla óvatosan a levet, keveset azért hagyok. Egy bő evőkanál mézet összekeverek a léből vett ugyan annyival, ezzel alaposan átkenem a csirke felső részét. Visszadugom a sütőbe, és nagyon figyelek. Alig tíz perc, ropogós lesz. Kiveszem, átfordítom, így is lekenem a mézes kenőkével, újabb tíz perc. 

A méz miatt hagyd addig, amíg úgy néz ki, mintha megégetted volna. Picit túlbarnulni. Akkor jó. Tényleg.

Legközelebb bejglit és flódnit sütünk mutatóba, ha majd a diétának vége lesz. Ígérem már pár éve, ideje lesz receptbe foglalni. Azt szoktuk egyszer sütni Bobbival december elején, csak a gyakorlat kedvéért, aztán huszadika után nagyüzemi formában, tucatszám a rudakat, mert a kedvesek, barátok számítanak rá. Diós, mákos, gesztenyés és aszalt szilvás a sor, nagymamis és "nemnagyis" változatban. Remélem az idén lesz elég időm. Úgy legyen. 

A képek a Konyha-szigetek főzőiskolában készültek, ahol pár éve megmutattam, nálunk hogyan készül a bejgli.

Süsd meg túró

Másfél éve nem írtam. Úgy volt, hogy már nem is fogok. Annyi minden megváltozott körülöttem. A menza bezárt, Hugi nem maléves, már nem a szomszédom. Férj kapott egy ex jelzőt. Dolgoztam orrvérzésig megint tévésként, aztán nem volt munkám, aztán lett megint. Örömmunka. Néha főzök. Néha sütök. Semmi rendszer nincs benne. 

Hűtőnyitás, tejért. Egy fél kiló túróval nézek farkasszemet. Nem tudom, minek hoztam. Megszokásból. Mint ahogy a félliternyi tejfölt is. Nem tudok két személyre gondolkodni. Valamit tennem kell a túróval, mielőtt a kukában köt ki. Megsütöm. Plusz tele a mélyhűtő fagyasztott gyümölccsel. Nem fér tőle a Bobbinak hozott félkész kaja. Nem menzás. Nem lehet rávenni. Így betárazok mindenféle vackot, ha nem lenne más, akkor is legyen mit ebédelnie.

Melót hoztam haza. Pötyögök, haladok. A sült túró pont el tudna készülni közben.... Seperc sem kell az előkészítéshez. Na jó. Legyen.

Hozzávalók:

1/2 kg tehén túró, 3 dl tejföl,  3-4 tojás, 10 dkg porcukor, 1/2 rúd vanília

5 dkg étkezési keményítő, 5 dkg darált háztartási keksz (vagy egy csomag vaníliás pudingpor)

1/2 kg magozott, felezett szilva, 2-3 evőkanál cukor, fahéj

 A tojások sárgáját a porcukorral és a kikapart vanília magokkal felverem. A fehéreket kemény habbá alakítom. Pontosabban Bobbi. Végre készül valami a konyhában, naná, hogy pattan:)

A sárgájához adom a túrót, a tejfölt, a fehérje habot. Apránként a keményítőt, végül a darált kekszet. Kikenek egy kerek jénai tálat, beleöntöm a masszát. Sütő, 180 fok, fél óra. Ha nem jénai az edényed, melegítheted a sütőt előre. Fél óra múlva kiveszem, rápakolom a fahéjas - cukros szilvát, még fél órára visszatolom. A gyümölcs nem kell rá, sütnöd kell egy órát. 

Hagyd langyosra hűlni, hogy szeletelni tudd.

Négylisztes cipócskák - ha repül a moly, pattog a zsizsik

Semennyire sem bírom az erőszakot, a gyilkolászást, fizikai bántalmazást. Pacifista szemlélettel bírok. Időnként az értelmetlenség határát súrolom. Rendszeresen hadakozom a konyha közepén, a táré-váré erkélyajtón berepülő darazsakkal, felszólítom őket, hogy menjenek ki, a konyharuha lóbálásával jelölve az irányt. Csak hogy ne kelljen lepuffantani a kis zümmögőt. A két évvel ezelőtti, folyton esős idő folyományaként, a padlón csatasorban masírozó hangyatestület ellen is sikerült olyan biocsapdát bevetni, amit a pindurka lények egy idő után morzsaraktárnak használtak, az egyik század simán bepakolta a zsákmányt, a másik pedig továbbszállította. Ez volt nálam a hangyairtás. A pókokkal is békésen megvagyok. Jenci, aki a konyha-ebédlő-nappali sarok háromszögben éldegél, még abban a kegyben is részesül, hogy a könyvszekrény alá hálózhat. Azt kijelöltem neki élettérnek, oda csúfoskodhatja a hálóját. Azon már csak röhögni tudok, amikor a Férjem döbbent arccal közli velem, hogy az autóm szélvédőjének sarkában van egy termetes pókháló, még is, mire gondoltam, amikor hagytam odafészkelni egy állatot. 

A születésem napjára az iparművész Nővérem olyan formán talált ábrázolni, amint apró fénybogárkákat a testemen, lótuszülésben, a gondolataim vezérlésével tudok arra bírni, hogy energiájukkal reptessenek. Jaj, de jó is lenne, ha ez valóban így lehetne :)

Attól viszont totálisan kikészülök, ha moly repül velem szemben a kamraajtón belépve, vagy pattogni vélek egy zsizsiket a liszttel teli papírzacskón.

A molyok ellen van ragasztós molycsapdám, levendulával teli zsákom, levendula olajos párnácskám. Az összes tárolóhely tele van velük. Erre szembe repül a kis szemtelenje. 

Zizsik ellen babérlevél, mindenhol. 

Azonnali kutatócsoporttá alakultam, hisztériás sziszegések közepette szedtem össze mindent, amiről azt gondoltam, onnan jöhetett elő a kártevő. 

Közben azon agyaltam, hogy most és azonnal, radikálisan csökkentenem kell a tárolt lisztmennyiséget. A gondosan, dobozban, üvegben tárolt rizs liszt, kukorica liszt, sima liszt, rétes liszt, dara, béel nyolcvanas kenyérliszt, zabliszt és a teljes kiőrlésű liszt mellett már nem jutott hely bent a három féle rozslisztnek, ami kikerült a kamrába. Jesszusom. Biztosan azt szemelte ki a moly. 

Miért van nekem többféle lisztem, mint cipőm??? 

Minek kell állandóan pékségest játszanom? 

Már dühöngtem, tudtam, ha terveztem, ha nem, most bizony sütni fogok. Csökkentenem kell a felhalmozott mennyiséget, és esküt tennem magamnak, hogy nem tárolok őrizetlenül zacskós őrleményeket a kamrában. Közben akkurátusan futottam a köröket, szisztematikusan pakoltam a konyhapultra az összes dobozt, üveget, zacskót, amiben akármilyen őrlemény volt. Beleértve a többféle piros paprika őrleménnyel teli tároló alkalmatosságokat is.

Igen élénken emlékszem rá, amikor egy zacskó zsizsikkel teli liszt miatt kikukáztam egy fél háztartásnyi ezt meg azt. Konkrétan úgy vettem a lisztet, zsizsikkel keverten. Egy hét elég volt, hogy mindenhová átfészkeljenek.  Na olyan itt még egyszer nem lesz, ha ölnöm kell, akkor se nem!

Addig - meddig pakolásztam ide és oda, hogy a konyhaszekrény legfelső szegletében, a kukorica liszt üvegének sárga tetején meg nem pillantottam egy fő zsizsikellenséget. Dupla jesszusom! Zsizsik! Segítség! Kártevő invázió! Két döbbenetes esemény egy napra - sokkot fogok kapni. Jenci! Ide gyere! Keresd meg,  edd meg őket, most!

Mindent végigbogarásztam, átöntöttem, átszitáltam. Semmi. Egyetlen újabb bogár, rovar, kártevő nem akadt fenn a rostán. Pedig elterveztem, hogy most hidegvérrel gyilkolni fogok. Nem értem, de ez történt. Egy moly és egy zsizsik. Plusz egy tucat négylisztes cipócska. A nagy ijedségre. Ez érthető, pacifista reakció.

Négylisztes cipócska. Hozzávalók:

30 dkg világos rozsliszt, 25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búza liszt, 20 dkg sima liszt (BL 55-ös búza), 1 cs. szárított élesztő, 1 cs. rozslisztes kovász por, 2 dl sűrített tej, 2 evőkanál olíva olaj, kb. 3 dl víz, 2 teáskanál só, a gyúráshoz még kb. 5-8 dkg teljes kiőrlésű liszt, és kevés olaj a kezedre

Nagyjából két deci langyos vízben elkeverem az élesztő port, lefedem, hagyom kissé habosodni. Most nem használom a kenyérsütő dagasztó funkcióját, kézzel tervezem kidolgozni a tésztámat. A keverőtálba szitálom a liszteket, hozzáadom a sót és a kovász port. Jó lenne hozzá a házilag készített kovász, de elfogyott. A bioboltokban kapható szárított változat is nagyon jó, de nem lesz tőle az az igazi kovászos, savanykás íze a pékárunak.

A robot dagasztó karjával addig gyürkézem a lisztet, amíg a hozzáadott, felfuttatott élesztőt, sűrített tejet, olajat, és nagyjából 3 deci langyos vizet el nem nyeli. Ragacsos, lágy tésztát kapok, de ez így van jól.

Beolajozom a kezemet, hogy kevésbé ragadjon rám a tészta, majd alaposan átgyúrom, húzom, nyúzom a deszkán, addig - meddig, amíg apró hólyagocskákat nem látok. Nem lesz olyan szép hólyagos, mint a fehér lisztes tészta, de a dagasztástól kissé könnyebb, rugalmasabb anyagot kapok.

Letakarom, majd két órát kelesztem.

Újra olajozom a kezem, majd az alaposan átlisztezett deszkán átgyúrom a tésztát, nagyjából egyenlő, tenyérnyi cipócskákat formázok belőle. Furcsa, majdnem linzeres az állaga. De ez is így van jól.

Sütőlapra pakolom a cipókat, majd újabb fél órát pihenni hagyom. Sütés előtt bevagdosom, levizezem a tetejüket.

A sütő legalsó osztásán, párásítva, ötven percet, 190 fokon sülni hagyom, végül tíz percet, a párásításra használt edény nélkül, pirítom.

A párásításról, és sok minden egyébről itt még olvashatsz.

Másnap reggel Hugi, kissé még kómásan csoszogott elő a lakrészből, egy tízforintos méretű pókcsípéssel a homlokán. Említettem már, hogy légi kísérő? Csinos, előírás szerint sminkelt, egyenruhás? Dolgozni készült. Finoman kezdtem adagolni, hogy ne kapjon rohamot, de a homlokán van valami....

Délután jött Bobbi: "Anya, reggel elfelejtettem szólni, hogy egy lepke szállt ki a szekrényemből." 

Ideje átértelmeznem a pacifizmusomat.

Töltött - sütött menzakedvenc: paradicsomos csirkecomb és paprikás krumpli és a terrorelhárítás

Mától újra rend van, nagyüzemre kapcsol a menza. Igen, igen, becsengettek Bobbinak. Természetesen a nyáron is nyitva tartottunk, csak kissé lazábban haladtak a menza ügyek. De tanítás idején nem lehet viccelni a renddel, Bobbi tekintetében pedig főleg nem. A rend az, hogy hazaér, villámgyors látogatást tesz a vizesblokk környékére, és már húzza is maga alá a székét az ebédlő asztalnál. A két akció között maximum az ebéd melegítése jöhet szóba, további várakozás nem. Olyan nincs, hogy ez a rendszer felboruljon. Végül is, a nagyüzemi menzán sem fordulhat elő, hogy a nebulók azért várjanak, mert a konyhás nénik eltátották a szájukat. 

Olyannyira nincs változtatásra mód, hogy még az sem mindegy, milyen alátét kerül a tányérhoz: a készletben citromos vagy narancsos mintájú van. Bobbi kizárólag a citromoson eszik, mindig ugyan azon a helyen ül. Ha a narancsos kerül elé, kiakad, a székére pedig eszünkben sincs letelepedni:). Remélem mindenki látta a Lesz ez még így se című filmet, amiben Jack Nicholson alakítja a szokások rabjává vált figurát.... Bobbi persze koránt sem ennyire szokás függő, de azért akad egy-két érdekes ragaszkodási pont az életében. 

Lényeg a lényeg: menzaügyekben, szeptembertől júniusig nincs pardon. A reggelinek, ebédnek, vacsorának időben az asztalra kell kerülni, a citromos alátéten. Az elviteles tízórainak a táskában, az uzsonnára szánt valaminek a hűtőben a helye. Egyszer itthon maradt az alma. Tényszerű sms-t kaptam Bobbitól: "Nincs meg az almám." Értettem. Az almás pite bevezetőjéből megértheted te is.  Nem részletezem a logisztikai bravúrt, de a nagyszünetre ott volt az alma a kezében.

Egyébként a bogarait magamnak köszönhetem. Soha nem tervezünk részletekbe menően semmit, például simán elmegyünk úgy két hétre nyaralni, hogy este még úgy van, hogy Prága és Amszterdam, hajnalban pedig Róma felé vesszük az irányt. Lassan huszadik éve lesz, hogy a Férjem a párom, de még egyszer sem sikerült egy helyen egymás után ötször állítani karácsonyfát: folyton költözünk. Egyetlen kivétel van, az "ahogy lesz, úgy lesz" alól: Bobbi. Napirend szerint cseperedik. Kiszámítható rendszerekben, szokásokkal él. Három évesen például már a fogmosásnak is megvolt a ceremóniája: csap elé húzott lépőke, Bobbika ráállt, mindig a bal lábával kezdve, majd jobb oldalról kezébe adtuk a fogkefét. Ha balról álltunk, szólt. Végül mindig ugyan az a mondat: "Kérek szépen hideg vizet, inni." Ha egy gyereket napirend szerint "nevelünk", akkor nem kell azon csodálkozni, hogy szokásai lesznek. Nem is csodálkozom, sőt ráhagyom, amennyire csak tudom, figyelembe is veszem. A Férjem kevésbé bírja, a citromos alátét gyakran kiveri a biztosítékot. De Bobbi minden alkalommal megharcolja a mintáját, addig - addig feszül, hogy végül valahogy csak az kerül a tányérja alá. Bobbiterror. Így hívjuk a bogarait.

A csirkecomb töltése is a bobbiterror egyik produktuma. Ezt az igazi menza kedvencet akkortájt készítettem elsőként, amikor eldőlt, Bobbit végérvényesen és visszavonhatatlanul kivonjuk a közétkeztetés igája alól. Eszem ágában nem volt a csirke bőre alá ázott zsemlét tuszkolni, amíg Bobbi ki nem fejtette: az oviban és az iskolában is  s z o k t a k  olyat csinálni. Miközben mondta, azt az arcot vágta magának, amiből érteni lehetett, hogy ez most komoly elvárás. Értettem. Azóta szokom én is. Ja, és majdnem elfelejtettem: töltött combot csak és kizárólag krumplival lehet köríteni....Mert azt úgy szoktuk enni. Azért.

Paradicsomos, töltött csirkecomb. Hozzávalók:

4 db töltésre alkalmas, egész csirkecomb, 1 szikkadt zsemle, kb. 5 dkg kétszersült, 1 tojás, kb. 1/4 l tej, 1 db konzerv sűrített paradicsom, 1 evőkanál szárított bazsalikom, őrölt fekete bors, sült húshoz szánt fűszerkeverék,  só, olíva olaj

Zöldpaprikás, tört burgonya. Hozzávalók:

1-1,5 kg főzni való burgonya, 2 közepes zöldpaprika, 5 -8 dkg vaj, vagy margarin, só

A kétszersült szeleteket összemorzsolom. Darálni nem kell, csak annyira kell aprítani, amennyire a kezem között morzsolódik. Rátépkedem a zsemlét, majd felöntöm annyi tejjel, hogy ellepje. Pár percet állni hagyom, ha kell, mehet még rá tej, annyi, amennyit felszív. A már kissé átnedvesedett darálékot még kézzel kissé átmorzsolom. Hozzáadok egy enyhén felvert tojást, a sűrített paradicsomot, a fűszereket és megsózom. A töltelék akkor jó, ha nem folyik, de nem is lehetne belőle gombócot gyúrni, olyan közepesen lágy állagú.

A combokat alaposan lemosom, az esetleg itt és ott még fellelhető tollmaradványokat letépkedem, majd a húst enyhén besózom, átfűszerezem. 

Megkeresem a comb felső részén a bejáratot. Minden combon van egy rész, ahol a bőr elválik a hústól, a hártyán van egy luk. Oh. Nem vagyok túlzottan finnyás, de ezt most nehezemre esett leírni. Lényeg, hogy a rést megkeresem, majd két ujjal, óvatosan körbetágítom a helyet a combhús és a bőr között, vigyázok, hogy a megtalált résen túl már máshol ne szakadjon át a hártya.

Megtöltöm a combokat a nyers töltelékkel. Nem szabad túlzottan sokat beletuszkolni, mert sütés közben dagad a zsemle, könnyen kiszakad a bőr. De jól esett ezt is leírni... A természet adta hártyarést egy-egy vékony hústűvel összefogom, hogy ne tudjon kiszabadulni a töltelék. Ha nincs hústű, nem olyan nagy baj, bár ismerek olyan gondos szakácsot, aki bevarrja a lukat. Na arra már nem lennék hajlandó, még akkor sem, ha az lenne a szokás. Ha marad töltelék, ne dobd ki, tedd a húsok közé, gombócokká alakítva, sütve, magában is finom.

Ujjnyi olajat töltök a tepsibe, berakom a combokat, kicsit megkenem a tetejüket is olajjal, majd fóliával fedve bő fél órát, fólia nélkül pedig újabb felet, 230-240 fokon sütöm. Nem teszek vizet a tepsibe, sőt azt tapasztalom, hogy újabban bizony annyi víz van a szárnyasok húsában, hogy félidőben le kell szedni a nedvességet a tepsi aljáról.

A krumplit megmosom, apróra vágom, annyi sós vízben főzöm, amennyi ellepi. Amikor már puha, leszűröm. Egy nagyobb serpenyőben felolvasztom az olajat, kevés bors kíséretében megpárolom benne a vékony szeletekre vágott paprikát, majd átforgatom benne a burgonyát. Télen, amikor nincs zöld paprika (vagy van, de az szemmel láthatóan műanyag), párolt hagymával készítem a köretnek szánt adagot.